„A lelki béke abból származik, hogy ARRA KONCENTRÁLUNK, AMINK VAN, és nem arra, amink nincs. / hála, köszönet /
Ha azt csinálod, amit mindig is csináltál, akkor azt fogod kapni, amit mindig is kaptál! Nem az számít, hogy hol kezded, hanem az, hogy hol fejezed be! Amikor száz százalékosan eldöntöd, hogy megváltoztatod az életed, akkor ezek az eszközök, amik segítenek neked, MAGUKTÓL MEGJELENNEK AZ ÉLETEDBEN. Magadhoz vonzod a lehetőségeket. / vonzás törvénye / Ha MEGBOCSÁTUNK MAGUNKNAK, másokat sem kritizálunk többé. A düh, a féltékenység, a sértegetés, az üvöltözés, a depresszió mögött ott ólálkodik a FÉLELEM. ISMERD FEL FÉLELMEIDET, mások hibáztatása helyett. Amikor felismerted, esélyed van rá, hogy felülkerekedj rajtuk. Vannak emberek, akik kiabálással, fölényes viselkedéssel, kritizálással, undokoskodással terrorizálják társaikat. Nagy magabiztosságot mutatnak, pedig JOBBAN FÉLNEK ,MINT MI. A FELTŰNÉSI VISZKETEGSÉGBEN SZENVEDŐ EMBEREK AZÉRT VISELKEDNEK ÍGY, HOGY FELFIGYELJENEK RÁJUK. FÉLNEK, HOGY NORMÁLIS VISELKEDÉS ESETÉN SENKI NEM VESZI ÉSZRE ŐKET. EZEKET AZ EMBEREKET CSAK SAJNÁLNI LEHET, NEM FÉLNI TŐLÜK. SOHA NE HARCOLJ DISZNÓKKAL. INTELLIGENSEN ÉS NAGYVONALÚAN BALLAGJ TOVÁBB !!!
Nem tudod az életedet a külsőségek megváltoztatásával rendbe hozni! Azért kapjuk az élettől a leckét, hogy tanuljunk belőle. Addig nem enged tovább, amíg nem vetted észre, hogy így nem mehet tovább. Amíg nem változunk, szükség van arra az élet helyzetre. AHOGY VÁLTOZIK A GONDOLKODÁSOD, ÚGY VÁLTOZIK AZ ÉLETED IS. ÉLETED RENDBETÉTELÉNEK BELÜLRŐL KELL FAKADNIA. AMENNYIRE VÁLTOZOL, AZ ÉLETED SZEREPLŐI IS ÚGY VÁLTOZNAK, VAGY CSERÉLŐDNEK LE.
MÁSOK MEGVÁLTOZTATÁSA HIÁBAVALÓ!!!!!
Mindenkinek rendbe kell tennie kapcsolatát magában és a másikban. Hazugsággal nem lehet továbblépni. Mindennek TE vagy az okozója. Nem véletlen, ki-kivel él, kivel találkozik. Fontos, hogy a másikat megértsétek, elfogadjátok, mert az az ő élete. A kapcsolat, a ragaszkodás égi kell, hogy legyen. A földi kapaszkodás előbb-utóbb véget ér. Ha hazudsz és áltatod magad, csak szenvedést kapsz. Lépni kell tovább! CSAK A " MOST " VAN! Ezért nyissátok ki kezeteket, s engedjetek el mindent. Mi hozzátok tartozik ott marad, s mi nem belőletek van, eltávozik. Soha ne hozd vissza, ne sírj, ne ragaszkodj! Ami elveszett, annak el kellett vesznie! Ne féljetek elengedni. Az elengedés nem azt jelenti, hogy nem szeretünk, hanem azt, hogy annyira szeretjük, hogy engedjük, a saját útján menjen tovább!!! Ha új útra lépsz, a régit teljesen el kell hagynod. Nem tekintünk vissza, nem sajnálkozunk, rágódunk, emlék foszlányokhoz ragaszkodunk... Csak a MOST van.
Tedd meg a lépést, különben egész életedben csak sajnálni fogod magadat.”
Uram, nem csodákért és látomásokért imádkozom csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában, idejében rögzítsem, a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, első vagy másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naív hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, melyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltóak lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy kellő pillanatban és megfelelő helyen -szavakkal vagy szavak nélkül- egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!
"Az emberek egymás legtökéletesebb tulajdonságaiba szeretnek bele, ami végül is érthető, hisz ki ne szeretné egy másik ember legcsodálatosabb vonásait? Pedig nem ettől döglik a légy. Az igazán nagy csel, hogy el tudjuk-e fogadni a hiányosságokat? Őszintén meg tudjuk-e vizsgálni a partnerünk hibáit, és azt tudjuk-e mondani: "Átlépek rajtuk. Kihozok belőlük valamit."
"...Olyanok amiknek meg kell történniük az életünk folyamán. Hiszem hogy vannak olyan emberek az életünkben, akikkel egyszerűen muszáj megismerkednünk, és ha másért nem is, akkor valószínűleg azért hogy az elválásból tanuljunk. Mert az emberi élet nem más mint szüntelen tanulás. Tanulás az élet fortélyairól, tapasztalat szerzés másoktól, szakmát, ismeretet, bölcsességet igyekszünk magunkba tuszkolni rövid földi létezésünk során. Egymástól tanuljuk a trükköket és egymásnak mondjuk el ha nem váltak be. Egymás szidjuk és egymásnak panaszkodunk egy másik miatt. Az ember akárhová fordul is a világban mindig lesz valaki akitől – bár ezt ritkán ismerjük be – de tanulni tudunk. A karmikus kapcsolat pedig olyan, amikor adott pillanatban nem is vagyunk tisztában annak a jelentőségével hogy akit barátunknak vagy szeretőnknek vagy Isten tudja épp minek is nevezünk, milyen fontos szerepet is tölt be az életünkben. A dolgok hiánya – mint már említettem itt nem egyszer – sokszor feltűnőbb mint a létezésük. Ugyanígy van ez az emberekkel is. Az élet groteszk tréfája az, hogy igazán akkor tanuljuk meg értékelni a másik embert, illetve a másik ember szerepét az életünkben amikor az már nincs. De ha igazán fontos volt nekünk, akkor az emléke el fog kisérni egész életünkben, és mindig lesznek olyan pillanatok amikor összeszorult szívvel gondolunk arra, hogy vajon ha Ő itt lenne most mit mondana. És vajon mi lenne Velem ha Ő még mindig élne? Persze ez a „mi lenne ha” játék mindig nagyon veszélyes, mert hajlamossá tehet a múltban ragadni, miközben nem látjuk tőle a jelenünket és talán jövőnkre is árnyékot vet. És pontosan ez az a pont, amit a legtöbb ember aki nem veszített még el Igazán Fontos Embert az életéből, sosem fog megérteni. Sohasem fogja megérteni hogy valaki hogy ragaszkodhat a múltjának egy darabjához már-már görcsösen, és sohasem fogja tudni egyáltalán csak közelítőleg felfogni hogy évek múlva is amikor felbukkan egy-egy apró szelet ebből a múltból az miért okozhat még mindig ugyanakkora fájdalmat mintha tegnap történt volna. Az emberek jönnek-mennek, találkoznak, összejönnek, szerelembe esnek, szakítanak, elválnak és a folyamat kezdődik elölről ismét. Persze szakítani valakivel egy dolog, egy életre elveszíteni pedig egy másik. Előbbi emberi döntés következménye, utóbbit a Sors határozza meg helyettünk. A Sors adta, a Sors is vette el. Az univerzum örök törvénye, hogy bármilyen jót vagy rosszat is teszünk életünk folyamán azt előbb utóbb visszakapjuk valamilyen formában. Sokszor évek telnek el, vagy talán egy élet is, de abban mindenki biztos lehet hogy az Egyetemes Törvény az, hogy egyetlen számla sem marad kiegyenlítetlenül. Ha jót teszel valakivel, mindig lesz egy kis fénysugár az életedben ami a legváratlanabb pillanatban tűnik fel az égboltodon. Ha pedig szerettél valakit, igazán, mélyen, úgy hogy bármikor meg tudod siratni és még mindig a mellkasodban érzed a fájdalmat amit a hiánya okoz, nos, az ilyen mélységű szeretetnél nincs nagyobb jótét ebben az életben."
mert ha nincsen már semmi ok amiért szeretni lehet és remélni csak a csakazértis akkor is és azért is konokul szembeszegülve minden után a l e h e t n e jövő idejét keresve - látni a vesztett kert fáit - a semmin túl is remélni szeretne és fölnézni az egekbe valami konok hit okán is eljutni hazulról hazáig örökös vesztesként is szeretne
"Az emberek szenvednek, mert nem tudják hogy hogy érezzenek. Hogy az a helyzet amibe vannak jó-e, helyes-e, de legfőképp olyan-e amelyet akarnak. Valami fáj, és nem tudják mi... valami ami olyan kimondhatatlan. De hogy is határozhatnánk meg ha magunk sem tudjuk. De még azt sem, hogy ez az érzés valós-e. Sápítozunk, áhítozunk a jobbért, de vajon van-e jobb? Nem tudom. És mi tölti ki az életünk nagy részét? Az ezen való gondolkodás. A "lehetne jobb is" érzés. Könyörgöm! Hát tegyél érte! Ja, hogy kipróbáltad, és az sem volt jó? Hát akkor gondolkodj! Lehet hogy nem a világban hanem benned van a hiba ! De mozdulj meg! Tégy valamit, mert belefáradsz! Belefáradsz... és elsodor... magával visz... és... belehalsz!"
“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót. Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.” (Gary Chapman: Egymásra hangolva)
"A mosoly, a kedvesség, és a jó szándék, egyszerű, és természetes dolgok. Mégis sokan félre értik, vagy félre magyarázzák! Sokkal jobb lenne mindannyiunknak, ha megtanulnánk a helyén kezelni, és élni vele. Nem veszítünk ez által hasznos energiákat, hanem töltekezünk! Néhányan alábecsülik a kedvességet, lenézik, lekezelik. Tudnunk kell azonban, hogy sokan vannak, akik mások energiáin élősködnek, akik a barátságos, nyitott személyiséget azonnal le akarják igázni, és saját hasznukra fordítani. Szeretetünk, és tiszteletünk mellett, a saját, és magasabb tudatszintre törekvő társaink érdekében is, hárítsuk el a gondolataink befolyásolására, és életünk manipulálására irányuló törekvéseket. Tanítsuk meg minél több ilyen embernek, hogy a szelídség, jóhiszeműség és a jó szándék nem azért létezik, hogy ők kihasználhassanak bennünket. Azért vagyunk önzetlenek, kedvesek, és barátságosak, mert ezt választottuk, mert megtehetjük! Tudjuk, hogy ez által függetlenek lehetünk. Nincs szükségünk a rossz beidegződésekre, durva beavatkozásokra mások személyes életterébe ahhoz, hogy harmóniában éljünk magunkkal, és a környezetünkkel. Ez, a szabad akarat! Amint ezt megértjük, rájövünk, hogy tiszta, és bőséges energiaforrást találunk mindenben, ami felé szelíden, szeretettel fordulunk, anélkül, hogy bárkit manipulálni kényszerülnénk a jó közérzetünk érdekében! Két tiszta lelkű ember találkozása esetén fel sem merül az "energiarablás", hisz olyan intenzív áramlás jön létre a kölcsönösség kapcsán, hogy hihetetlen módon emeli meg egymás életenergiáit ,az egymás iránti tisztelet, és önzetlenség! A szabad akarat nem csupán azt jelenti, hogy bármit megtehetek , akár rossz is lehetek. A szabad akarat azt is jelenti: már nem akarok bármit megtenni, mosolygós, kedves, és jó szándékú akarok lenni!"
"Aki önmagát ismeri. Legalább egy kicsit. Legalább annyira, hogy az élet alapkérdéseiben már döntésképes. Sem fizikai vágytól hajtva, sem érdekből, sem szánalomból nem játszik szerelmet. Nem utánozza a filmvásznon látott, könyvekben olvasott hősöket és hősnőket. Nem hajlandó egy tetszetős gesztusért, vagy a szülei kedvéért eltékozolni éveket, évtizedeket. Időt szán a királylány, illetve a fehér lovon érkező herceg alapos szemügyre vételére. Ha a teste elsodorja, kisebb baj, mintha ezeregy éjszakát tölt el azzal, akivel még egy hétvége is hosszú volt."
